Mantra

 

Your Gateway to Asia

A BMSCG mantrája a cég szerepét fejezi ki: az elkötelezettségünket, hogy kulturális és üzleti hidat hozzunk létre Partnereink számára, mely által megvalósíthatják új üzleti törekvéseiket.

Célunk, hogy egy átlátható, direkt összeköttetést teremtsünk két térség között: hogy összekössük Ázsiát és Európát.

 

Összeköttetés Ázsia és Európa között


Nem csak a vállalkozások egymásratalálását segítjük, hanem segítünk Önnek abban is, hogy a jövőbeli ázsiai partnerségből a lehető legtöbbet profitálhasson.

Fókuszban a kis- és középvállalatok

Legfőbb célunk, hogy támogathassuk a kis- és középvállalatokat.

Ha valamit megtanultunk a gazdasági válság alatt az az, hogy a néhány multinacionális vállalattól való függőség igencsak kockázatos.

Mi, a BMSCG-nél hisszük, hogy az egészséges gazdaság egyensúlyban van, az egyensúlyhoz pedig erős kis- és középvállalatokra van szükség,

mivel ők jelentik a gazdaság gerincét.

Limitált erőforrásaiknak köszönhetően azonban, a kis- és középvállalatok ritkán tudják felvenni a versenyt a nagy, multinacionális cégekkel.

A BMSCG azért jött létre, hogy a multinacionális vállalatokéval azonos eszközöket és előnyöket nyújtson az Ön számára!